Interjú a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK) tulajdonos-vezérigazgatójával, Horváth Jánossal

 

A cégvezetők nagy része tisztában van vele, hogy a kapcsolatépítés az üzleti hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú. Nehéz azonban választani azok között az üzleti klubok, közösségek, csoportok között, akikhez ebből a célból - különböző feltételekkel - csatlakozni lehet. Sorozatunk célja, hogy az egyes szervezetek vezetőivel készült részletes, gyakorlati kérdéseket tisztázó interjúk segítsenek dönteni. 

Kapcsolatépítésre - szervezett formában - lehetőséget kapnak nálatok is a vállalatvezetők. Hogyan működik mindez és milyen egyéb előnye van annak, ha a cégvezetők részt vesznek a rendezvényeiteken? Mivel tudjátok segíteni a tagokat azon túl, hogy kapcsolatot építhetnek?

A mai, gyorsan változó világban lemarad az, aki nem nyitott - szerintem ez nagyon fontos tapasztalat. Sok szempontból meg lehet fogni a kapcsolatépítést: meg lehet fogni üzleti szempontból is, de mi igyekszünk ezen lényegesen túlmutatni, túlnőni. Ezért is indulnak a rendezvényeink mindig egy inspirációs beszélgetéssel, amibe próbáljuk bevonni a résztvevőket is. Olyan előadókat, beszélgetőpartnereket hívunk, akikről azt gondoljuk, hogy lehet tőlük tanulni. 

Őket hogyan jelölitek ki? Hogyan választjátok ki a témákat? 

Ezzel nálunk külön csapat foglalkozik. Jelenleg öt moderátorunk, beszélgetőpartnerünk van: Iglódi Csaba, Dintsér Andrea, Radnai Péter, Krizsó Szilvia és Hild Imre - ők hozzák a témajavaslatokat az egyes szegmensek igényeire és az aktualitásokra figyelve. Az alapeseményeinken árbevétel szegmentáltan igyekszünk a cégvezetőket egy asztalhoz ültetni, mert azt gondoljuk, hogy hasonló méretű cégeknek hasonlóak a kihívásai, problémái. Ez az alap rendezőelve a működésünknek. Emellett viszont szervezünk tematikus eseményeket, mert egyes témákat és "al-közösségeket" érdemes külön is megfogni. Ilyen például a női vezetők köre. Több, mint három éve működik már exkluzív, női felsővezetőknek szóló klubunk: az MVÜK Női Vezetői Klub, amit Dintsér Andrea vezet. Nagyon büszkék vagyunk rá: idén kaptuk meg a Bridge Budapest ezzel kapcsolatos " “Vállalkozói Közösségi Díj Women Power” kategória díját. Női Vezetői Klubunkkal célunk, hogy erősítsük a hölgy vezetők jelenlétét az MVÜK kapcsolati hálóján belül és a magyar piacon egyaránt. Ennek szellemében sok hölgyet hívunk el az előadói panelbe is, ebben is igyekszünk példát mutatni. Külön formátumot alakítottunk ki az ipari cégeknek, az építőipari cégeknek, és a nettó egymilliárd forint éves árbevétel feletti cégek első számú vezetőinek - ennek "onlyCEO" a neve. A legutóbbi ilyen rendezvényünkön 100 első számú vezető volt jelen személyesen, illetve online. Nagyon hiszünk abban, hogy szükséges a megfelelő közeg. Nem csak a kapcsolatépítéshez, az inspirációhoz, az üzletfejlesztéshez, vagy éppen a tudásmegosztáshoz, hanem ennek a négy dolognak az elegyére, összességére. Igyekszünk e mellé a négy alapértékünk mellé megfelelő élményt, felületet, platformot nyújtani a tagoknak. Így összeáll egy olyan "menü", amiből tagjaink tudják összeállítani a saját ízlésüknek, éppen aktuális kihívásaiknak, problémáiknak megfelelő impulzusokat, amiket megkaphatnak az előadóktól, a csapattól, a közegtől. 

Olvastam a honlapotokon, hogy "az üzletfejlesztési specialistáink megismerik a vállalat pontos céljait, igényeit, majd ők adnak partneri ajánlásokat, üzleti összekapcsolásokat". Tehát itt nem arról van szó, hogy a tagok ajánlják egymást, hanem szolgáltatásként ti ezt megteszitek?

Igen, ez nagyon fontos, és egyedülálló eleme a mi működésünknek. Az üzletfejlesztési specialisták a tagjaink támogatói. Minden tagunk mellett van egy dedikált kolléga. azért, hogy megértsük, mire van szüksége a cégnek és a vezetőnek, és mindig ott lehessünk vele, ha elakadt, problémája keletkezett. Segítjük tagjainkat a nehéz helyzetekben - nem azért, mert mi mindent tudunk, vagy, mert mi mindenben okosak vagyunk, hanem egyszerűen azért, mert jó eséllyel fordult már elő a közösségben hasonló probléma, amelynek láttuk a megoldását. Megosztotta velünk egy másik vezető, tudjuk, hogy ő hogy indult el, hogy oldotta meg, milyen lépéseket gondolt végig... Mondhatnám, hogy ez tanácsadás, de mi nem így fogjuk fel; része az MVÜK-s tagságnak, az "MVÜK-s élménynek", hogy nálunk mindig lehet kihez fordulni. 

Miért lényeges az árbevétel szerinti csoportosítás? Az ügyfélkör - akár a beszállítók, akár a megrendelők - nem feltétlenül az azonos árbevétel kategóriából kerülnek ki... 

Ez így van. Nem tökéletes a szegmentációs rendszer, de igyekszünk egy szűrt vezetői közösséget létrehozni, és keressük a relevanciát - szerintem ez a legfontosabb. Ehhez egy „mankó” az, hogy mekkora méretű a cég, és, hogy milyen beosztású a tag. A kerekasztaloknál azonos beosztású vezetőket ültetünk össze az első körben, mert valószínűleg az ügyvezető az ügyvezetővel tud leginkább tapasztalatot cserélni, a kereskedelmi igazgatók, üzletfejlesztési vezetők, pénzügyesek, HR-esek is a saját szakmájukból tudnak legjobban meríteni. Utána - a működésünkből fakadóan - keverjük a résztvevőket, mindenki találkozik mindenkivel, de megpróbáljuk a legrelevánsabb nyitópozíciót felépíteni egy-egy ilyen eseménynél. A gyökereinkhez visszanyúlva: az árbevétel szegmentációt azért kezdtük el, hogy minél komolyabb cégek vezetőit tudjuk megszólítani. Azt tapasztaltam, hogy a magyar ember nem annyira "network-ölős" fajta. Sok-sok évet dolgoztam multi cégeknél, sokat jártam külföldre - azt látom, hogy egy körben ez működik, de ők a szűk kisebbség. És minél feljebb megyünk a cégméretben, annál inkább előtérbe kerül az idő, a relevancia, "én már akkora vagyok"... Ezért elkezdtük felfelé pozícionálni a szegmenseket: van 100 millió forint éves nettó árbevételű csoportunk, 400 milliós, aztán jött a milliárdos, és két és fél éve indítottuk el az 5 milliárd pluszos szegmenst. Olyan cégekhez tudunk így eljutni, akik egyébként nem lennének megszólíthatók. Az 5 milliárdos szegmensben 15 tagunk volt induláskor, most pedig több, közel 100 ekkora méretű cég vezetői járnak az MVÜK köreibe. Itt megint csak a relevanciát tudom kiemelni: adott cég vezetője elhiszi, hogy a többi 5 milliárd pluszos cég vezetőjével inkább tud majd számára fontos dolgokról beszélgetni, mint kisebb cégek vezetőivel. De rögtön rá is cáfolok egyébként erre, mert rendszeresen szervezünk minden tagunk számára nyitott, összevont rendezvényeket a sokszínűség jegyében. 

A 100 milliónál forintnál kisebb nettó árbevételű cégek vezetői nem csatlakozhatnak hozzátok. Tesztek kivételt a nagyon ígéretesnek tartott cégekkel, vagy számukra van valamilyen alternatív megoldásotok? 

Jelenleg ilyen esetben más, számukra elérhető közösségeket szoktunk figyelmükbe ajánlani. Ugyanakkor számos vezető ambícióként tekint az MVÜK tagságra és jelentkezik, ha elérte a belépési feltételeket. 

Megvárjátok, hogy megnőjenek? 

Ahogy utaltam rá az előbb, igen. Ezeket a szabályokat azért hoztuk, hogy kialakítsunk egy keretrendszert. Nagyon fontos a tudatosság. Nekünk legeslegfontosabb a tagjaink, a vezetők karaktere, személyisége, attitűdje és a lojalitás. A szűrők pedig leginkább arról szólnak, hogy minél „hasonszőrűbb” csapatot tudjunk összehozni. 

Színvonalban...? 

Nem szeretem a "színvonal" szót használni. Nagyon sok értékes fejlődő cég van. De valahol meg kell húzni a számszerű határokat. 

Előadóként vagy vendégként lehetséges, hogy meghívjátok egy kis cég vezetőjét?

Előadóként igen, számos start-up vezetője volt már a pódiumon, kiemelkedő példákkal, inspirációval segítve a hallgatóságot a kerekasztal beszélgetéseken is. 

"Vendég"-nek azt a cégvezetőt hívjátok, aki majd tag lehet?

Igen. Arra figyelünk, hogy vendég is csak olyan cégvezető lehet, aki megfelel a csatlakozási feltételeknek. Nagyon fontos, hogy nem kizárólag azért hívunk vagy fogadunk vendéget, hogy belőlük később tag váljon. Egész egyszerűen az a célunk és a küldetésünk, hogy minél több értékes emberi kapcsolatot hozzunk létre. A működési modellünknek köszönhetően 30-40 perces, minőségi beszélgetésekre van mód, háromszor egy délelőtt folyamán. Ehhez jönnek még a szünetek, és opcionálisan a közösen elköltött reggeli és ebéd. Nagyon szívesen, költségmentesen meghívunk érdeklődőket, izgalmas cégek vezetőit rendezvényeinkre. Megmutatjuk magunkat és a vendég is kap értéket, de nekünk önmagában az is érték, ha egy új érdeklődő eljön hozzánk. Csak szeptemberben több mint száz vendégünk volt. 

Vidéki cégek is vannak a tagjaitok között? 

15 százalék fölötti a vidéki cégek aránya: Debrecen, Győr, Zalaegerszeg, Pécs, Szeged... 

És vidéki programokat is szerveztek? 

Esetlegesen. Mi felvállaltan Budapest központúan működünk, de nagyon örülünk a vidéki cégeknek. Volt már vidéki eseményünk. Legutóbb a Bábolnai Gazdanapok keretein belül szerveztük meg Második Élelmiszergazdasági Fórumunkat. De szerveztünk már fehérvári cégeknek kis kamararendezvényt, tehát mobilisak vagyunk. Ennek ellenére alapvetően a budai Haris Park a bázisunk, itt tartjuk a rendszeres eseményeinket, legalábbis a nagyokat. Mert vannak kisebb, Café formátumú, workshop jellegű rendezvényeink is... 

Mikor, milyen rendezvényeiteken, milyen gyakran találkoznak a tagok? 

Az átlag a havi egyszeri részvétel - nagyon igyekszünk odafigyelni a tagok idejére. Az árbevétel szegmentált, illetve a tematikus csoportrendezvényeken, a havi egyszeri sztenderd eseményfolyamunkon reggel 8-tól kezdődik a villásreggeli, már akkor elindul a beszélgetés, aztán következik a pódiumon az inspirációs talk-show, utána a három kör kerekasztal-beszélgetés moderátorok segítségével, végül pedig egy svédasztalos ebéd. Ez tehát délelőtti program. Az " onlyCEO" formátumunkat viszont délutánonként tartjuk - egy évben 4-5 alkalommal; azt láttuk, hogy ebben a körben a délután a kényelmesebb időpont. Nálunk nagyon erős a szolgáltatói mentalitás: alapvetően közösséget építünk, de minden követ igyekszünk megmozgatni a tagok érdekében, hogy számukra értéket tudjunk teremteni. 

Említetted a szűk létszámú eseményeiteket is - ezek miről szólnak?

Ezeken a 10-15 fős Café eseményeken,workshop-okon az a cél, hogy kibontsuk azokat a témákat, amiket az asztaloknál elmondanak, felvetnek a vezetők. Ha egy téma sokakat izgat, akkor megkeressük az adott terület szakértőjét, elsősorban tagjaink között. A közösségben nagyon sokféle cég van, ha véletlenül köztük nem találunk releváns szakértőt, akkor meghívunk a tagságon kívülről. Fontosnak tartom, hogy mindig legyen egy szakember az adott témában, aki ért a témához és tőle lehet konkrétan, ott helyben tanácsot, segítséget, útmutatást kapni. Ezeket a rendezvényeket délután tartjuk, többnyire kedden-szerdán. Megvan az idősávja minden formátumnak; igyekszünk azért is ilyen sztenderdeket kialakítani, hogy kiszámítható legyen a tagoknak, hogy mikor, hova tudnak jönni. Ez abszolút az időbeosztásukon és persze a témán múlik. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy milyen témák vannak-voltak: cégutódlás, szervezetfejlesztés, hulladékgazdálkodás, női sikersztori, "én-idő", hogy én, mint vezető hogy vagyok, NAV-val kapcsolatos kérdések, magánnyomozó iroda, vállalatirányítási rendszer, marketing, emberek motiválása, szellemi jogvédelem, fenntarthatóság, innováció; nem is lehet felsorolni... 

Ezeket utána feldolgozzátok és kiteszitek a honlapotokra?

Még nem, de nagyon jó lenne... Elképesztő minőségű, mennyiségű, sokszínű tartalom áll tagjaink rendelkezésére. Persze kínálunk olyan programokat is, mint például agyaggalamb-lövészet, hőlégballonozás, vitorlázás, biciklizés, kerti party, vagy "lounge" autóval-csokival, de az események 90-95 százalékának a célja a tanulás. Hogy előrébb jussak én, mint vezető, én, mint magánember, ami persze visszahat a vezetői mivoltomra - ez az a filozófia, aminek a mentén igyekszünk dolgozni. Azért tudunk jól működni, mert az üzletfejlesztői csapat élő kapcsolatban van a vezetőkkel, negyedévente minden taggal közvetlenül felvesszük a kapcsolatot. Egy délelőtt folyamán 30-50 kerekasztal beszélgetéstől pezseg a Haris Park bálterme. Ezt nagyon nehéz reprodukálni. Azért tudjuk ilyen minőségben megoldani, mert megvannak hozzá a folyamataink, az a tagi kör, aki ezt értékeli, és be tudjuk hozni a megfelelő vendégeket. Maga a résztvevői kör is egyfajta garancia arra, hogy minőségi, elmélyült beszélgetések zajlanak. 

Egy-egy rendezvényen hányan vannak, hány új kapcsolatra lehet számítani havonta? Nem is tudom, hogy lehet ezt jól megfogni, mert ahogy kiderült, nem kifejezetten erről szól az MVÜK... 

Így van... Mondhatnám, hogy idén októberig kb. 190 rendezvényünk volt - ha számokat keresünk. Csak szeptemberben majdnem 750-en voltak a rendezvényeinken. Több száz összekötést végeztünk. Az összekötés a mi világunkban nem azt jelenti, hogy átküldöm xy számát neked, hanem, ha te szeretnéd felvenni valakivel a kapcsolatot, akkor először megkérdezem őt, hogy nyitott-e a veled való beszélgetésre, és csak akkor kötlek össze benneteket, ha igen. Ilyen összekötésből több száz fordul elő egy hónapban - ezt mi magunk végezzük a tagjaink érdekében.

Hogy lehet legjobban kiaknázni az MVÜK tagságot?

Aktív részvétellel. Azt szoktam mondani, hogy ha havonta egyszer valaki valamilyen formátumunkon aktívan részt vesz, és erős, szoros, élő a kapcsolata az üzletfejlesztőjével és a tagtársaival, akkor megtörténik, aminek meg kell történnie.

Mennyi idő után lehet, vagy kell érezni az eredményét annak, ha valaki csatlakozik? Vagy mi van, ha valaki úgy érzi, hogy „hát én ebből nem profitálok”? Történik ilyen?

Nincs sztenderd idő. Van olyan régi tagunk, akinek már akkor összejött egy olyan értékes üzleti kapcsolat, amitől évek óta boldog, mikor vendégként érkezett hozzánk. Megesik olyan is, hogy valaki éveken keresztül jár, és mondjuk a második-harmadik esztendőben jön be neki az, amit keresett. Ha valaki azt mondja, hogy hiába jött hozzánk, ő itt nem profitál... - vele le szoktunk ülni beszélgetni, hogy mit értünk az alatt, hogy "profitál"... Ma már az MVÜK régen túlmutat azon hogy "üzlet, üzlet, üzlet". Egy korszerűen gondolkodó cégtulajdonosnak, cégvezetőnek érték, hogy tud sok, más, hasonló, sikeres, etikus emberrel beszélgetni, nem mindig csak ugyanazzal az 5-6-8 emberrel a baráti köréből vagy egyéb közösségéből. Nálunk folyamatosan megújuló a közeg, és már akkora méretű a tagság, hogy ritka, ha valaki mindig ugyanazokkal találkozik. Ritka, hogy ha valaki jár hozzánk fél évig, részt vesz 6 rendezvényen, találkozik 120 emberrel - akik közül 80 új -, elmegy egy-két Caféra, és ő mégsem tud elvinni valamit, amitől sikeresebben menedzseli a cégét, kritikusabban nézi a működését, vagy egyszerűen jobban érzi magát vezetőként, átéli, hogy "nem vagyok egyedül a problémámmal".

Kinek ajánlott és kinek nem ajánlott a tagság? 

Azt szoktuk mondani, hogy az MVÜK az egymásra és a világra nyitott, üzletileg sikeres, etikus, a tudásukat megosztani tudó és tanulni akaró vezetők közössége. Aki ilyen, azt szívesen látjuk és várjuk itt a közösségben. Olyat, hogy kinek nem ajánlott, nem nagyon tudok mondani...

Esetleg személyiségtípus, vagy tevékenységi kör alapján...

Ilyen sincs, mert nagyon széles a skála... 100 fölötti a különböző tevékenységek köre, ami itt az MVÜK-ban megtalálható. 

A konkurenciák egymással való találkozása, "összeeresztése" mennyire működik?

Vannak konkurens cégek a tagok között. Az ültetésnél figyelünk arra, hogy ne üljön két konkurens cég vezetője egy asztalnál. De aztán gyakran rájövünk - mert megismerjük a tagjainkat -, hogy látszólag ugyan versenytársak, azonos piacon működnek, viszont van egy sor egymást kiegészítő tevékenységük. Ezeket mi proaktívan felmérjük, feltérképezzük és összekötjük őket. Nagyon sok érték teremtődik ezekből a beszélgetésekből.

Teljesen gyakorlati dolgok: mik a csatlakozás feltételei, milyen költségekkel jár a csatlakozás, a találkozók?

Feltétel, hogy meglegyen a megfelelő árbevétele a cégnek vagy cégcsoportnak, és mindenképp vezetői szintű képviselőket várunk. A stabil pénzügyi hátteret is minden esetben megvizsgáljuk. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor szívesen látjuk vendégként az érdeklődőt. A vendégként való részvételnek, ahogy mondtam, nincsen költsége, nem kötelez semmire. Az eltérő árbevételű szegmenseknek és tematikus kluboknak eltérő díjai vannak. De nem ez az elsődleges szempont. Az a tapasztalatunk, hogy amikor valaki megismeri az általunk nyújtott lehetőségeket, azok relevanciáját, sokrétűségét, a törődést és a közösséget, leginkább az idejéről dönt. Mivel egyensúlyban vannak a fentiek, folyamatos fejlődésünk zálogát adja a stabil, összetartó közösség. 

 

Az interjút készítette: Flanek Éva, 2021. október 7-én

A szöveg jogtulajdonosa a Meety Teremközvetítő Portál. Bármilyen felhasználással kapcsolatban egyeztetés, a szerző és a jogtulajdonos hozzájárulása szükséges. (Kapcsolat: flanek.eva@meety.hu)

Pénznem
  • HUF (Ft)
  • EUR (Eur)
Nyelv választás
  • HU
  • EN