Interjú a Juhhé! Business ügyvezetőjével, Csősz Péterrel

 

A cégvezetők nagy része tisztában van vele, hogy a kapcsolatépítés az üzleti hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú. Nehéz azonban választani azok között az üzleti klubok, közösségek, csoportok között, akikhez ebből a célból - különböző feltételekkel - csatlakozni lehet. Sorozatunk célja, hogy az egyes szervezetek vezetőivel készült részletes, gyakorlati kérdéseket tisztázó interjúk segítsenek dönteni. 

Nem elsőként léptetek a kapcsolatépítő cégek piacára - mi az, amit máshogy csináltok, mint a többiek? 

Mondhatom, mint a "nagyok közül a legfiatalabb":), hogy - ahogy megismertem kapcsolatépítő szervezeteket - felismertem, hogy hogyan NEM akarom csinálni. Abból indultam ki, hogy, ha én lennék a vendége vagy a tagja egy szervezetnek, akkor nekem mi lenne kényelmes. Lehet, hogy olyan ember vagyok, aki nem szeret sok ember elé kiállni bemutatkozni, és sokszor az ember azt se tudja, mit mondjon. Így a legtöbb helyen, ahol csak egy bemutatkozási lehetőség van, nem ritka, hogy valakinek kidobott pénz volt a részvétele, mivel a legfontosabb üzenetét nem tudta átadni. Ezért vannak nálunk körasztalos, asztal-moderált fordulók, mert ott egyszerre maximum tíz emberrel beszélgetek, ami azért mégiscsak meghittebb. Nem akartam túl sok protokolláris részt sem, hanem inkább az ott lévőkről szóljon ez az egész. Egy üzleti show-t csinálok, ahol nem csak hangok-fények, hanem műsor van, és ez egyfajta kikapcsolódás a vállalkozónak, ami jót tesz a vállalkozásának is. 

Mivel tudjátok segíteni a tagokat a rendezvényeken való részvételen kívül? Például a magazinotokra gondolok... 

Nem csak egy élményt biztosítunk a vállalkozóknak, hanem visszük a hírüket is. Minden olyan fórumon, amit használunk. Például a magazinon keresztül nyomtatott formában, illetve online is, hírleveleken vagy a közösségi médiában. Nyilván sokkal nagyobb az a létszám, aki felé kommunikálunk, mint azok, akik tagok vagy felhasználók, de minden vállalkozó felé, akivel kapcsolatba lépünk, intézünk egyfajta megszólítást - ezzel bővül a saját bázisunk is. Tehát egyik oldalról visszük a hírüket, másik oldalról pedig keressük nekik a stratégiai partnereket, és ezzel különböző ajánlásokat kapnak. 

Tehát akkor segítitek ebben a tagokat aktívan...

Igen, folyamatosan. Az én véleményem az, hogyha egy ügyfél zsebébe pénzt teszek, ő elégedett és lojális marad... 

Hogyan néznek ki, hogyan zajlanak az eseményeitek, mikor vannak...?

Jelenleg négy csoportunk van. Az egyik a kapcsolatépítésre, a másik az önfejlesztésre épül - ezek az oktatásra szegmentált csoportjaink. A két tematikus közül pedig az egyik az egészségtudatos és ehhez kapcsolódó vállalkozókat fogja össze, illetve azokat, akik számára fontos az egészségük. A másik az építőipari és ingatlannal kapcsolatos vállalkozókat. Ezek a csoportok havonta egyszer találkoznak, de általában egy vállalkozó kétszer vagy háromszor "Juhhé!-zik" egy hónapban, mert a csoporttalálkozón kívül a hó végi nagy eseményre is eljönnek. Ott tehát mindenki összejön, és mind a kis találkozókon, mind a nagy eseményeken mindig vannak vendégek.

A "vendég" és az "előadó" nálatok ugyanazt jelenti?

Nem. A rendezvényeinkre nem csak tagok járhatnak, hanem jöhetnek vendégek is. Olyan vállalkozók, akik nem elkötelezettek, csak megnézik, mert érdekli őket az előadás, szeretnék a kapcsolati hálójukat fejleszteni... Tehát esetileg vannak ott. 

Miért délután-este tartjátok ezeket  a programokat?

A legtöbb üzleti klub reggelre szokott programot szervezni - én máshogy akartam; ez volt az egyik szempont. A másik szempont az volt, hogy szerintem az a vállalkozó, aki a munkaidő után időt és energiát fektet abba, hogy fejlessze a kapcsolati hálóját, az az üzlethez is másképp áll, mint aki reggel teszi ezt... Ez egy személyes vélemény, nem törvényszerű, de ez az én megítélésem, és én úgy gondolkodtam, hogy, ha már úgyis a munkaidején kívül teszi meg ezt, akkor tegye meg jó hangulatban.

 

Hány tagotok van?

A nagy rendezvényeink az elmúlt hónapokban telt házasak voltak, kezdjük kinőni a jelenlegi kapacitást. Az aktuális rendezvényünkön mintegy száz vállalkozó lesz ott. Az üzleti magazinunkat érdemes kézbe venni, vagy elektronikusan elolvasni, mert annak van egy "hasznos kapcsolat" rovata, amit a tagoknak biztosítunk; ott megtalálható minden tagunk. Érdemes felütni, mert azok a vállalkozók arra várnak, hogy minél több mindenkit megismerjenek. 

A többi üzleti klubban is megkérdeztem: "mit tud kezdeni egymással ugyanaz az x ember mondjuk havonta"?

Erre nagyon egyszerű válasz van. Attól még, hogy láttuk egymást, attól nem ismerjük egymást. Ha ismerjük egymást, se biztos, hogy eljutottunk már abba az üzleti kapcsolatba, ahol megvan az a bizalom, ami eddig csak meg volt előlegezve. Ha már ismered a másikat, tudod, hogy neki hol kell segíteni - segítség alatt azt értjük, hogy milyen üzleti kapcsolatra van szüksége. Ez tehát a kérdés egyik oldala. Másik oldalról: mindig történik valami. Valami változás, valami újdonság, valami, amiről érdemes tudnia a másiknak, naprakésznek lennie. Harmadrészről pedig, ha én jártamban-keltemben találkozom valakivel, és tudom, hogy kinek, milyen kapcsolatra van szüksége, nyilván  azok az emberek fognak ösztönösen eszembe jutni, akikkel megvan az az állandó kapcsolat, amiért azt tudom mondani, hogy "fú, erre a területre csuklóból mondom, hogy kit tudok ajánlani". És ez nem csak nálam van így, hanem minden vállalkozónál; ezért kell a rendszeresség. 

Eljöttem valamelyik rendezvényetekre, ott töltöttem egy délutánt mondjuk havonta egyszer, vagy esetleg kétszer-háromszor - ezen kívül még kell-e foglalkoznom azzal, hogy én a Juhhé! tagja vagyok? Vagy érdemes-e?

A Juhhé!-nak a szépsége az, hogy semmit sem "kell". Nem kényszerítek semmit a vállalkozókra, minden vállalkozó érzi, hogy neki mire van szüksége. Van olyan vállalkozó, aki csak havonta egyszer eljön kikapcsolódni, mert azt mondja, hogy érdeklik az előadások, és egyébként meg hasznos neki az a támogatás, amit kap mellé. A másik véglet, akinek ez egy életforma: nap mint nap találkozik valamilyen tagtárssal, mindennap beszélgetnek, együtt töltenek fél órát-egy órát-két órát és ebből építkeznek és fejlődnek tovább. Én azt gondolom egyébként, hogy ez az egész egyfajta marketing csatorna, amivel érdemes foglalkozni, érdemes hetente pár órát rászánni. 

Hogyan lehet a legjobban kiaknázni a tagságot?

Ha kialakítod azokat az üzleti kapcsolatokat, barátságokat, akikkel megvan a kémia és jól érzitek magatokat egymással. Velük érdemes tartani a kapcsolatot. Ezt nehéz órában mérni. Én azt mondom, hogy azért kell rendszeresen járni a csoporttalálkozókra, mert akkor nem kell 15-20-szor egy órát elbeszélgetni vállalkozókkal, hanem havonta egy fél délelőtt vagy délután alatt lehet beszélgetni annyit mindenkivel érdemben, hogy ez sokkal hatékonyabb legyen.

Milyen esetleges szűrőket építetek be a tagok kiválasztásánál? Mondtad, hogy vannak csoportbontások - de nincs például árbevétel-alapú...

Nem, nálunk a szűrő teljesen más, mint máshol. Mi a pozitív attitűddel rendelkező vállalkozókat keressük, akik nyitottak és segítő szándékúak. Nálunk a mikrovállalkozótól a nagyvállalati vezetőig ugyanúgy mindenki megtalálható. Nem az árbevétel kapcsolja őket össze, nem a foglalkoztatottak száma, hanem az, hogy hasonló beállítottságúak az emberek. És persze nyilván - ez evidens - hiteles vállalkozónak kell lennie. 

Ilyesmi kizárás van, hogy konkurens vállalkozókat nem "engedsz össze"...?

Nálunk nincs kizárólagosság, ehelyett elsőbbségi elv van. Tehát, ha egy vállalkozó bent van egy tevékenységgel, és valaki csatlakozni szeretne hasonlóval, akkor megnézzük, hogy a korábban bent lévő tudna-e stratégiában együtt dolgozni a csatlakozni kívánóval. Két intelligens vállalkozó egyébként többnyire nem a konkurenst látja a másikban, hanem a stratégiai partnert és így általában ez jól tud működni. Van olyan tevékenység, amelyben két-három vállalkozás van nálunk.

Vidéki cégek, vidéki programjaitok vannak?

Például most decemberben lesz egy egri kikapcsolódás, tehát egy élményprogram, és tervezünk is vidéki program-sorozatot a későbbiekben. Vállalkozók pedig az egész országból: Győrből, Pécsről, Egerből, Debrecenből egyaránt jönnek. Tény, hogy a tagok nagy része budapesti vagy Pest megyei,  de nem ritka az sem, hogy az ország távoli sarkából érkeznek. 

Az előadókat-előadásokat milyen szempontok alapján választjátok?

A piaci igényekhez igazodunk, felmérjük, hogy mire kíváncsiak a vállalkozók - a cél, hogy minél minőségibb legyen az előadás.

És a helyszínt mi alapján választjátok?

Van egy minőség, ami alá nem szeretünk adni: legyen jól frekventált, lehetőség szerint legyen parkolási lehetőség, legyen egy olyan, amiben mindenki komfortosan és jól tudja érezni magát, meg tudja tartani azt a lezser, de magas színvonalat, amit biztosítunk.

Mennyi idő után lehet vagy kell érezni az eredményét annak, hogy valaki Juhhé! Business tag? Mi történik, ha csatlakozik, de úgy érzi, hogy nem profitál belőle? Vagy úgy érzi, hogy "valamit nem jól csinálok"?

Két oldalról közelíteném meg. Úgy állítottam össze a szolgáltatásunkat, hogy valaki már alapból többet spóroljon a Juhhé!-val, mint amennyibe ez kerül. Gondolok itt az üzemanyagkártyára, telekommunikációs ajánlatra - mert ilyenek is vannak. 

A tagok egymásnak adnak ilyesmi kedvezményeket? Vagy ezt külső cégek kínálják?

Szoktak kedvezmények lenni egymás közt... Nyilván ők - mondjuk úgy - üzleti barátságban vannak, és nem úgy állnak egymáshoz, mint "aki beesik az utcáról", de mellette vannak olyan plusz kapcsolódó szolgáltatások, amiket azért lobbiztam ki, hogy ezzel is plusz előnyt kapjanak a vállalkozók. Van egy szakértői csapatunk, ami a piacnak azon területeit fedi le, mint az adózás, a munkajog, a retorika, a hitelezés, üzleti mentorálás - tehát sok olyan területen tudunk támogatást adni, ami kell egy vállalkozónak, fontos, hogy tudjon kihez fordulni. Harmadrészt pedig, oktatjuk, képezzük a vállalkozókat. Hogyan kérjen ajánlást, hogyan mutatkozzon be, hogyan érdemes a kapcsolatokat tartani ahhoz, hogy ez sikeres legyen. Tehát, annak nem működik, aki nem csinálja. Az nem elég, hogy eljön egy rendezvényre és ott jól érzi magát. Ha ez az igény, ez a siker, akkor igen, de egyébként utána kell menni a dolgoknak...

Kinek ajánlott, kinek nem ajánlott a Juhhé! Business?

Minden olyan vállalkozónak ajánlom, aki egy kicsit is tudatos. Ha ő tudatosan szeretné tervezni a jövőjét, ha nem akar az árral sodródni, hanem céljai vannak és elképzelései. Mindamellett a Juhhé!-t csak annak ajánlom, akiben megvan a pozitív attitűd. A "savanyú", "keserű" emberek a kákán is csomót keresnek, itt is fognak… Mindenkinek lehetnek rossz napjai, de ha megvan bárkiben a pozitív hozzáállás, akkor van helye nálunk.:)

Van-e olyan, hogy esetleg egy idő után már nem fog tudni többet hozni ugyanaz a csoport?

Nálam kicsi a lemorzsolódás és sok olyan tagunk van, aki már a kezdetek óta itt van. Már ötödik éve működünk, 2017 szeptemberében szerveztem az első eseményt - többen azóta is velünk tartanak. Aki ráérez a Juhhé! ízére, az rajta is marad:)

Mik a csatlakozás, a tagság feltételei?

Gyakorlati kérdés... A www.juhhe.hu, Tagság menüpont alatt minden le van írva...

Azért mondjuk is el... 

Nyilván van egyfajta előszűrés. Nálunk mindenki először vendégként látogatja meg az eseményeinket. Opcionálisan vagy nagy rendezvénnyel kezd vagy kicsivel. Ott megnézzük, hogy megvan-e az a kémia és ő azt kapja-e a közösségtől, amit várna. Ha mindenki elégedett, akkor lehet tovább beszélni tagságról. 

Mennyi a tagdíjatok?

21.700 Ft plusz áfa havonta. Lehet éves díjként is fizetni, de létrehoztunk egy automatizált rendszert, ami havonta le tudja vonni az összeget - ez a legtöbb vállalkozó számára kényelmes megoldás, mert a cash-flow szempontjából is egyszerű - kiszámítható. 

Milyen egyéb költségei vannak a rendezvényeknek?

A tagdíj tartalmazza a nagy rendezvényen a teljes részvételi lehetőséget. A csoporttalálkozók nem kötelezőek, ezért ezeken - a catering miatt - esetileg kell még fizetni. Tagként ilyenkor is kedvezőbb a díj, mint vendégként. 

Ha egy-egy összejövetelen felkeltik egymás érdeklődését a vállalkozók, szeretnének tovább beszélgetni, hol tudnak leülni? Van-e erre megoldásotok vagy esetleg a Meety a megoldás?:)

Van egy budai központunk és most fogjuk nyitni a pesti központunkat, de emellett tudok ajánlani olyan helyeket, amiket a Meety-n keresztül el lehet érni. Juhhé!:) 

 

Az interjút készítette: Flanek Éva, 2021. október 14-én

A szöveg jogtulajdonosa a Meety Teremközvetítő Portál. Bármilyen felhasználással kapcsolatban egyeztetés, a szerző és a jogtulajdonos hozzájárulása szükséges. (Kapcsolat: flanek.eva@meety.hu)

Pénznem
  • HUF (Ft)
  • EUR (Eur)
Nyelv választás
  • HU
  • EN