Interjú a Business Flow ügyvezető igazgatójával, Varga Istvánnal

 

A cégvezetők nagy része tisztában van vele, hogy a kapcsolatépítés az üzleti hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú. Nehéz azonban választani azok között az üzleti klubok, közösségek, csoportok között, akikhez ebből a célból - különböző feltételekkel - csatlakozni lehet. Sorozatunk célja, hogy az egyes szervezetek vezetőivel készült részletes, gyakorlati kérdéseket tisztázó interjúk segítsenek dönteni. 

 

Azt mondjátok, a Business Flow “együttműködő platform vállalkozások számára”. Ez mit jelent, milyen formában segítitek a kapcsolatépítést? Mit adtok a vállalkozásoknak azon kívül, hogy kapcsolatokat építhetnek? 

Három dolgot adunk. Egyrészt vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos tudást és készségeket, amivel igyekszünk segíteni őket, hogy sokkal tudatosabbak legyenek a vállalkozói piacon. A második, hogy konkrét megoldásokat, ötleteket, tapasztalatokat ismernek meg, amik azonnal használható módszerként vagy eszközként jelentkeznek a számukra. A harmadik pedig, hogy aranyat érő kapcsolatokat kapnak, hogy legyen kivel megvalósítani az elképzeléseiket. 

Nálatok van online, “belépő szint”. Ezt a vírus hozta, vagy azelőtt is volt ilyen lehetőség? 

Abszolút a vírus hozta. 

Mit tud és mit nem tud az online közösség?

Az online közösség igazából mindent tud, amit ígérünk; viszont a személyesség varázsa nincs meg benne. A fejlődést, a kapcsolódás lehetőségét, a tapasztalatmegosztást ugyanúgy adja, de nem tudunk egymás szemébe nézni, nem tudunk úgy együtt nevetni - tehát ez a fajta varázs csak részben van meg. 

Egy-egy rendezvényeteken hányan szoktak lenni? Akár az online, akár az offline rendezvényeket tekintve? 

Nyolc főtől negyven főig. Teljesen változó. 

 

Kínáltok franchise lehetőséget is - ezt hívjátok “profi szintnek”. Ez hogy működik, miről szól? 

Ezzel teljesen új dimenziót nyitunk a networking területén. Nagyon erős szoftver háttér támogatással rendelkezünk. Van applikáció, és rendezvényszervező szoftver, amiről azt gondolom, hogy világviszonylatban is a “top” ilyen típusú szoftverek közé tartozik. Erre lehet alapítani egy a megszokott lehetőségekhez képest teljesen új megközelítésű franchise működést. Rendkívül rugalmas, testreszabható, a célcsoportra szabható, új terep az üzleti közösségek kialakítására. A franchise díjért, licenszdíjért profi eszközrendszert, ajánlási rendszert és támogatást kapnak a franchise partnerek, olyat, ami eddig nem volt. 

Ez a szoftver saját fejlesztés? Mióta foglalkoztok vele? 

Külső fejlesztővel fejlesztjük. 2012-től kezdtem el foglalkozni networkinggel. 2013-tól 2015-ig fejlesztettünk egy rendszert, de az elavult, és az applikációs platformot nem igazán tudta. 2017 közepétől, tehát nagyjából négy éve fejlesztjük a jelenlegi rendszert. 

Mit tud a szoftveretek? 

Mindenkinek adunk egy olyan profilt, ami a rövid bemutatkozását modellezi le. Azaz a profil kitöltésével egyben meg is tanulhatja, hogy hogyan mutatkozzon be röviden, hogyan mondja el, hogy milyen célcsoportnak, milyen problémájára, milyen megoldást ad. Odafigyeltünk arra, hogy láthatóvá tegyük a közösségeinket, hogy hova tud csatlakozni, milyen közösséget kik vezetnek, kik a tagjai, mikor vannak az eseményei. Aztán az egymáshoz való kapcsolódást is támogatjuk hét-nyolc féle eszközzel. Meg tudja nézni a profilját azoknak, akikkel kapcsolatba került, tud róluk referenciát adni. Tud chat-elni vele, tud ajánlást generálni számára. Nagyon komplex ajánlásgeneráló rendszerünk van, hat kattintással össze lehet kötni a feleket. 

 

Hogyan működik az online ajánlás?

Bemegyek valakinek a profiljába, és rákattintok, hogy “ajánlás”. Ki tudom választani, hogy őt ajánlom, vagy neki ajánlok valakit. Utána kiválasztom egy listából, hogy miért ajánlom az illetőt. Aztán egyszerűen kiválasztom az adatbázisból, hogy kivel akarom összekötni. Beillesztem az adott embert, és meg tudom nézni, hogy milyen e-mailt generál a rendszer. Ha rányomok a “küldés” gombra, akkor ezt elküldi az ajánlónak, az ajánlottnak, meg nekem is, és az applikációban is elmenti az “ajánlások” menüpontban. 

Ezt a fajta ajánlást jó néven veszi mind a két fél? 

Abszolút. A szofver része egyébként, hogy van CRM-ünk, kapcsolat minősítő rendszerünk, amivel be tudjuk azonosítani, hogy ki a versenytársunk, ki a potenciális ügyfelünk, ki lehet mondjuk stratégiai partnerünk, satöbbi. Van ezen kívül intelligens kereső, azaz például tevékenység alapon tudok keresni. A későbbiekben ezt területre is le lehet majd szűrni, hogy milyen területen keresek könyvelőt, vagy festőt-mázolót, bárkit. Aztán vissza tudok igazolni az applikáción keresztül, hogy jövök-e az aktuális találkozóra, vagy sem. Az “eseményvonalban” lehet látni, hogy milyen események lesznek a jövőben. Ha jelentkezem, az a naptáramban is megjelenik. 

Nagyon jól hangzik a rendszer - mennyire aktívan működő dolog? 

Ez tesztverzió. Hamarosan Zrt-vé alakulunk, akkor indítjuk és hirdetjük nagy plénum előtt az online rendszert. Onnantól külsős konferenciák, képzések, egyéb találkozók is bejönnek majd az események közé. Aztán van tudástár is beépítve, ahol vállalkozói tudás- és készségfejlesztést videó és hanganyag formában segítjük. 

Ezek nagyon jó dolgok, csak erre nem szokott az embernek a végén ideje maradni... Mennyi időt lenne érdemes foglalkozni vele, mennyi az az alap, ami minden új belépőnek ajánlott lenne ebből? 

Külön képzési programunk van vendégek számára, és networking tagok számára. Ezeket podcast formában is elérhetővé tettük, azért, hogy bárhol lehessen hallgatni. A podcast - véleményem szerint - a tanulás és a fejlődés jövője. 

Visszatérve a franchise-ra... Azt írjátok, hogy “franchise partner, üzleti klub vezető az lehet, aki sikeres vállalkozó a saját területén”. Viszont, ahogy én eddig láttam, egy ilyen üzleti klub üzemeltetése jelentős energia befektetést igényel. Emiatt inkább úgy tudom elképzelni, hogy az eddigi tevékenységét körülbelül félreteszi valaki, és mostantól ezzel foglalkozik... Ezt hogy látod? Mennyi időt kell szánni egy heti vagy havi üzleti klub üzemeltetésére?

Máshogy közelíteném ezt meg. Franchise szempontjából a célcsoportunk jellemzően a tanácsadók, trénerek, coachok. Számukra ez olyan marketingeszközt biztosít, amiből keresnek, nem pedig költenek rá. Tehát, ha mondjuk én trénerként vagy tanácsadóként üzemelek - mint ahogy üzemelek is -, akkor egyrészt fix bevételem keletkezik a rendszeres tagsági díjakból, másrészt nem kell magamat külön hirdetni tanácsadóként, mert az események, a klubvezetés ügyfeleket is hoznak. Ha valaki kisvállalkozóként csak ezzel foglalkozik, akkor számolhat vele, hogy egy 40-50 fős üzleti klub tagsági díjai nagyjából 1 millió forint bevételt hoznak havonta. Ha ehhez valaki hozzáteszi a tanácsadó mivoltát, akkor ez az összeg duplázható, vagy akár triplázható. Úgy, hogy azzal foglalkozik, amit szeret, szóval igazából a “kellemeset a hasznossal”... Nyilván kell, hogy szeresse csinálni, mert úgy működik jól.

 

Mennyire van szükség újabb kapcsolatépítő szervezetekre, csoportokra?

Úgy gondolom, hogy ez a piac jóval nagyobb lélekszámot, és jóval több üzleti klubot, szervezetet elbírna. Aktív, tagságot fizető vállalkozóból most körülbelül háromezer van Magyarországon. 

Vidéki klubok, vidéki csoportok mennyire vannak?

Egyetlen szervezetnek vannak, másnak egyelőre nem nagyon. Nekünk voltak a pandémia előtt és jól is működtek, csak a pandémia ezt elvitte. De tervezünk újabb vidéki “lábat”. 

Mióta működtök, hány tag van, hány csoport?

2017 közepétől működünk. Még mindig tesztidőszakban vagyunk. Nagyon sok mindent kipróbáltam: hogy vidéken hogyan tudunk működni, speciális üzleti közösségeknél mire kell figyelnünk, illetve mennyire válik be az MLM-szerű működés. A fénykorunkban 250 tagunk volt és tizenöt üzleti klubunk, de ott voltak olyan stratégiai problémák, amik hosszú távon ártottak volna, ezért a pandémia előtt letisztítottam a szervezetet, a pandémia pedig még inkább inkább lecsökkentette a tagságot... Jelenleg nagyjából ötven tagunk van, és két aktív üzleti klubunk. Most elég gyorsan növekszünk, amihez nagyon kell az offline jelenlét. 

Hogyan néznek ki, hogyan zajlanak, mikor vannak az eseményeitek?

Két csoport van, az egyik hetente találkozik, a másik két hetente, jellemzően hétköznap - leginkább a kedd, szerda, csütörtök vált be. Vagy reggel, vagy ebédhez kötve, vagy vacsorához kötve.

Az eseményeken töltött időn kívül mennyit kell, mennyit érdemes szánni az itt szerzett kapcsolatok vagy információk feldolgozására? Ezzel összefügg, hogy hogyan lehet a legjobban kiaknázni a Business Flow tagságban rejlő lehetőségeket?

Minél több időt kell szánni rá... Ezek a találkozók “kinyitnak egy ajtót”. Ki kell választani, hogy melyiken akarunk bemenni. Aki számunkra releváns és érdekes, azzal le kell ülni négyszemközti beszélgetésre, továbbvinni, kibontani a lehetőséget, ami a kapcsolatban rejlik. 

 

Nálatok mit tud kezdeni egymással ugyanaz az x ember hétről hétre, vagy kéthetenként? 

Nagyon sok változó lenne még akkor is, ha tényleg mindig csak ugyanazok jönnének, de már eleve ez sem így van. Mindig vannak vendégek, és egyetlen ember is nagyon át tud színezni egy társaságot. Ezenkívül mindig más a téma, mindig picit másképp, máshogy mutatkoznak be a tagok. Emiatt egyébként nagyon sokszor van “Heuréka! érzés”, hogy “ezt eddig nem is mondtad!”, és rengeteg segítség származik belőle. Egy-egy új megközelítés is hihetetlenül tudja “keverni a lapokat”. 

Hány vendéggel, új csatlakozóval lehet számolni havonta, évente? Ezek szerint ti speciális helyzetben vagytok, mert most bővültök vissza...

Klubonként három-öt új csatlakozóval számolunk havonta, de ez változó. Az egyik klubunkhoz például ebben hónapban heten csatlakoztak, a másikhoz ketten, de várható a jövő hónapban nyolc-tíz az egyikben, kettő-három a másikban. 

Milyen esetleges szűrőket építetek be a csoportbontásba?

Egyrészt mindenhol van egyfajta önkormányzati jellegű működés: a vezetőség és az etikai bizottság dönti el, hogy kinek adunk tagsági ajánlatot, vagy kinek a tagsági jelentkezését fogadjuk el. A tagok hívnak vendégeket, akikért egyúttal felelősséget is vállalnak. Szűrjük, hogy kiket engedünk be, és a nem megfelelő hozzáállás később etikai eljárást vonhat maga után, ami szintén egy szűrő. 

Szabályozzátok, hogy csak cégvezető, vagy csak cégtulajdonos, esetleg értékesítési vezető csatlakozhat?

A mi célcsoportunk leginkább a kisvállalkozók, mikro- és egyéni vállalkozók. Ez alól kivétel a “növekedési klubunk”, amelyben olyan szakértők jöttek össze, akik tanácsadóként kurrens ügyfélkörrel rendelkeznek, és azt érdemes egymással bizalmi alapon megosztaniuk. A pandémia előtt volt nagyvállalati beszállítói üzleti klubunk is, ami szintén speciális célcsoport. De a legjellemzőbbek a kisvállalkozások, ahol viszont a cégtulajdonos, a vezető, az értékesítő tulajdonképp ugyanaz a személy. 

Nemzetközi terjeszkedést is terveztek, de az applikáció egyelőre csak magyar nyelven elérhető. Mi az elképzelés hosszú távon? 

Először a Kárpát-medence, magyar nyelven. Aztán szeretnénk olyan közösséget is, ahol online összehozunk magyarokat a világ körül. Arra számítunk, hogy közöttük megtaláljuk majd a további nemeztközi terjeszkedéshez szükséges vezetőket. 

Előadásokat, előadókat milyen szempontok alapján választotok? Külső előadókat hívtok, vagy a tagok közül kerülnek ki az előadók? 

Ez is, az is. Ebből a szempontból nagyon nyitott szervezet vagyunk. Az applikációnkban szerepelnek trénerek, ők külsősök, akiket a klubvezetőink meg tudnak hívni előadást tartani. Emellett a belső kompetencia is nagyon erős: a tagok is rendkívül színvonalas előadásokat szoktak bemutatni, a legkülönbözőbb témákban. 

Mennyi idő után lehet vagy kell érezni az eredményét annak, hogy valaki Business Flow tag? Mi történik, ha valaki csatlakozik, de úgy érzi, hogy nem profitál belőle? 

Többféle tagsági díjmegoldást nyújtunk a havitól a féléves, éves díjig. Három hónap a minimum csatlakozási idő. Ez nem azt jelenti, hogy három hónap alatt garantáltan megtérül a befizetett díj. Jellemzően a beletett energiától függ, hogy ki, mit tud kivenni. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy “az ember érzi, hogy ide tartozik vagy nem tartozik ide”. Ha azt érzi, hogy nem tartozik ide, nem erőltetjük, hogy maradjon - ez három hónap alatt kiderül. Annak a híve vagyok, hogy ne anyagilag kötelezzük el a tagokat, hanem érzelmileg, és értékteremtéssel. Ha ez működik, akkor szívesen járnak hozzánk. 

Milyen költségekkel jár a csatlakozás? 

Kétféle költség van nálunk. Az egyik a tagsági díj, a másik pedig a találkozók catering, és terembérleti költsége, amit a helyszíneknek kell fizetnünk. A tagdíj havi 20 ezer forint plusz áfa, ha havidíjként fizetik; éves díjként befizetve 180 ezer forint plusz áfa. 

Kinek ajánlott, kinek nem ajánlott a Business Flow tagság? 

Bármilyen vállalkozónak hasznos lehet, aki úgy érzi, hogy fejlődni akar, akár üzletileg, akár emberileg. Aki azt mondja, hogy “én kész vagyok, mindent tudok”, annak nem való. Aki nem tud és nem is akar megtanulni közösségben működni, vagy utálja az embereket, annak sem javasolt... Aki szereti az embereket, szereti a társaságot, annak igen. Fontos motiváció a “cégvezetői magány” is, amiről kevesen beszélnek. Ezt a vezetők valahogy úgy élik meg, hogy “unom már, hogy mindenről nekem kell dönteni”. Egy-egy ilyen közösség ezen is segít: lehet találni hozzánk hasonló embereket, akik hasonló gondokkal, problémákkal küzdenek, vagy küzdöttek, át lehet venni egymástól a tapasztalatot. Emiatt ezekben a klubokban a cégvezetők elkezdhetnek gondtalanul “működni”, sokkal kreatívabbak lesznek, és a többiek ezt “katalizálják”.

 

Az interjút készítette: Flanek Éva, 2021. november 3-án

A szöveg jogtulajdonosa a Meety Teremközvetítő Portál. Bármilyen felhasználással kapcsolatban egyeztetés, a szerző és a jogtulajdonos hozzájárulása szükséges. (Kapcsolat: flanek.eva@meety.hu)

Pénznem
  • HUF (Ft)
  • EUR (Eur)
Nyelv választás
  • HU
  • EN