Meety közösségi finanszírozási kampány - 2. Befektetői találkozó - videó
Közösségi finanszírozási kampányunk jelenleg zárt szakaszban van a Tőkeportálon. Ez azt jelenti, hogy már lehetőség van befektetni, akár néhány tízezer forinttal bárki tulajdonos lehet a Meety-ben. Május 2-án tartottuk 2. Befektetői találkozónkat, melyről itt megtekinthető a felvétel, alább pedig egy rövid összefoglaló olvasható:
Az első találkozóhoz hasonlóan beszéltünk az eddig elért sikerekről és a jövőbeli tervekről. Elmondtuk, hogy a jelenlegi zárt szakasz azt jelenti, hogy már be lehet fektetni, azonban ehhez szükséges előtte regisztrálni a Tőkeportál weboldalán a Meety aloldalon.
Úgy látjuk, hogy a rövid távú terembérlés iránti igény folyamatos, és egyre nő az üzleti világban. Ennek okai többek között, hogy nem minden cégnél van az éppen tervezett eseményre alkalmas terem, sőt, az is egyre gyakoribb, hogy nincs állandó irodája, tárgyalója a cégeknek (pl. mert mindenki home office-ban van), viszont bizonyos rendszerességgel szükségük van megfelelő helyszínre. Mivel a másik oldalon sok a kihasználatlan kapacitású terem, a kereslet és a kínálat összekötésével mindenki jól jár.
Az eddigi munkánknak köszönhetően több, mint 150 terem van fent a portálon, 300-nál több felhasználó regisztrált az oldalra, és 350-nél több foglalás valósult eddig meg. Célunk 2023-ban a foglalások megtízszerezése, majd 2024-ben az újbóli tízszerezés.
A Meety két okból is nagyon jó befektetési célpont:
- A sharing economy területén működünk, amely egy (jó értelemben) felkapott és növekvő terület.
- A Meety nem egy klasszikus startup, nem csak egy ötlet, hanem egy működő vállalkozás, valós ügyfelekkel, és létező, folyamatos bevétellel. Ráadásul a Meety-ben egy tapasztalt csapat dolgozik, akár a cégvezetési, akár az üzletkötési képességeket nézzük.
A találkozó végén bemutattuk a rendszer működését.
Végül, de nem utolsó sorban elhangzott kérdésként, hogy a befektetők foglalhatnak-e a Meety-n keresztül termet. Természetesen igen, sőt, célunk is, hogy bérlő Ügyfeleink és kiadó Partnereink közül sokan Meety befektetők, azaz Meety tulajdonosok is legyenek! Így a "sharing" economy még egy új értelmezésben is jelen lesz!